udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 18 találat lapozás: 1-18

Intézménymutató: Aradi Magyar Ifjúsági Szövetség /AMISZ/

1993. április folyamán

Megjelent a Fókusz, az Aradi Magyar Ifjúsági Szervezet lapja. A Fókusz később A Hang (Arad) folyóiratban kapott helyet.

2000. április 17.

Ápr. 13-án Takács Csaba ügyvezető elnök találkozott az ifjúsági szervezetek képviselőivel. A tanácskozáson részt vettek a megyékben működő ifjúsági szervezetek városi és falusi szervezeteinek vezetői, Csík terület ifjúsági szervezetei, Szilágy, Bihar, Máramaros, Hargita, Hunyad, Kolozs, Bukarest, Bákó, Arad megyei ifjúsági szervezetek képviselői, az RMDSZ területi szervezeteinek ifjúsági alelnökei. Takács Csaba rávilágított arra, hogy a jelenlegi kapcsolatot az ifjúság és a Szövetség között együttesen át kell szervezni. A megbeszélés során felmerült alternatívák között szerepelt a már több megyében működő - több ifjúsági szervezetet tömörítő - egyeztető tanácsok, szervezetek létrehozásának lehetősége. A résztvevők véleménye szerint, azokban a megyékben, ahol az RMDSZ vezető testületében nincs ifjúsági alelnök, e tisztség betöltése segítené az RMDSZ és az ifjúsági szervezetek közötti kapcsolattartást, együttműködést. Hangsúlyozták, hogy ez az együttműködés akkor lenne a leghatékonyabb, ha az alelnök személyét az ifjúsági szervezetek javasolnák. A tanácskozáson részt vevő szervezetek közül néhány (Csík terület Ifjúsági Szervezete és az Udvarhelyi Ifjúsági Tanács) azzal a kéréssel fordult az RMDSZ vezetőihez, hogy szüntessék meg a Magyar Ifjúsági Tanács döntéseinek diszkriminatív jellegét. Fontos feladatként fogalmazódott meg a regionális, információbázistól elzárt ifjúsági szervezetek bevonása egy olyan kialakítandó információs hálózati rendszerbe, amely közvetlen kapcsolatot tud tartani az RMDSZ Ifjúsági Főosztályával is. Az önkormányzati választásokkal kapcsolatban az ügyvezető elnök elmondta, sajnálatosnak tartja, hogy az ifjúsági szervezetek majdnem mindegyike több mint másfél évvel ezelőtt megfogalmazott kérése ellenére sem élt időben azzal a lehetőséggel, hogy a helyi és területi szervezetek szintjén, az RMDSZ-szel együttműködve, minél nagyobb számban tudjanak bejutó helyeken jelen lenni az RMDSZ önkormányzati választási listáin. A részvevők közül többen kérték, hogy az ifjúsági szervezetek és az általuk szervezett programok támogatására benyújtott pályázatok elbírálását végző testületek politikamentesen működjenek. Elfogadták az ügyvezető elnök azon javaslatát, hogy készüljön egy országos ifjúsági mintára épülő közvélemény-kutatás, melynek tematikája a romániai magyar ifjúságot foglalkoztató és érintő problémák megoldásához nyújtana hiteles információkat. A tanácskozáson felmerült az RMDSZ Ügyvezető Elnökség Ifjúsági Főosztályának működtetése is, melynek újjászervezését az Ügyvezető Elnökség május 1-jére megoldja, különös tekintettel arra, hogy az ifjúsági szervezetek igényt tartanak a főosztály koordinációs, információközlő munkájára és szakmai együttműködésére. /Takács Csaba ügyvezető elnök találkozója ifjúsági szervezetek vezetőivel. = RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), ápr. 17. - 1703. sz./

2000. október 5.

Az elmúlt hét végén ünnepelte az AMISZ /Aradi Magyar Ifjúsági Szövetség/ a nyolcadik születésnapját. Az AMISZ-t az utóbbi időben hallgatás övezte, de a mostani buli valódi sikernek nevezhető. A fiatalok nemcsak a városból, hanem a megyéből is eljöttek együtt ünnepelni. Szabó Mihály az ex-elnök, Lészay Ildikó segítségével vágta fel az ünnepi tortát. "Az AMISZ addig fog élni, amíg Aradon lesznek fiatalok. S mivel Aradon mindig lesznek fiatalok, az AMISZ örökre élni fog" - jegyezte meg a szervezet elnöke. /"Az AMISZ örökre élni fog" = Nyugati Jelen (Arad), okt. 5./

2000. november 2.

Okt. 27-én Aradon az RMDSZ helyi vezetősége - Hosszu Zoltán szenátorjelölt, Bognár Levente alpolgármester és Búza Gábor, mindketten képviselőjelöltek - a fiatalokkal találkozott. Az AMISZ /Arad Megyei Ifjúsági Szövetség/ által szervezett találkozón egyes fiatalok kijelentették: az embereket nem a kettős állampolgárság érdekli, sokkal inkább az, hogy mi kerül az asztalra. Elhangzott: az aradi diákok elvárják az RMDSZ-től a Csiky Líceum épületének visszaszerzését. /Németh Beatrix: Az aradi ifjúság és a politika. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 2./

2001. január 9.

Az AMDSZ megalakulása óta két magyar ifjúsági szervezet működött Aradon. A tagok között ellenségeskedés volt. Az AMISZ elnöke már többször fölajánlotta az egyesülést vagy a társszervezet megalakítását, de erre eddig nem került sor. Az új évet azonban mégis együtt kezdi az AMISZ és az AMDSZ. Jan. 8-án a két elnökség közös ülést tartott. Napirenden szerepelt az együttműködést rögzítő szabályzat papírra vetése. Szabó Mihály AMISZ-elnök úgy véli, hogy a társszervezet elsődleges célja a közösségépítés. Popa Armand AMDSZ-elnök a lényeget abban látja, hogy ne legyen széthúzás az aradi magyar ifjúság körében. A két elnökség úgy döntött, megpróbál közös amatőr színjátszócsoportot alakítani, az AMISZ pedig az AMDSZ bevonásával szeretné folytatni a Csiky Gergely Iskolacsoport diákjaival elkezdett kötetlen beszélgetések sorozatát. /Németh Beatrix: Nem lesz több széthúzás? Társszervezet lett az AMISZ és az AMDSZ. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 9./

2002. november 13.

Tíz évvel ezelőtt, 1992. április 22-én volt az Aradi Magyar Ifjúsági Szervezet (AMISZ) alakuló ülése. Az alapszabályzata szerint nem politikai szervezet, amelynek célja az aradi fiatalság kulturális, szociális, szórakozási stb. igényeinek kielégítése, folyamatos tájékoztatása kulturális, oktatási és szakmai téren egyaránt. 1993 óta az AMISZ aktív tagszervezete a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetségének (MISZSZ). Egyik legrégibb rendszeres sátoros kirándulásuk (92 óta) a Kisiratosi hétvége. 1993-tól jelent meg az AMISZ kiadványa, a Fókusz, először önálló lapként, majd a HANG keretén belül, végül a Nyugati Jelenben. A Fókusz 1999-ig kisebb-nagyobb rendszerességgel megjelent, azóta szünetel a kiadása. /László Lajos: AMISZ évforduló. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 13./

2002. november 18.

Nov. 16-án Aradon, a Jelen Házban az Aradi Magyar Ifjúsági Szervezet tízéves születésnapját ünnepelte. A zenét a Jelen Ház két muzsikusa, Méreg Eduárd és Kovács András szolgáltatta. /(B. F.): Tízéves születésnapját ünnepelte az AMISZ. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 18./

2004. május 26.

Az Aradi Magyar Ifjúsági Szervezet (AMISZ) rendezésében, valamint az Erdélyi Hagyományokért Egyesület (EHE) és a DKMT Eurorégiós Ifjúsági Szervezet társszervezésében került sor Aradon egy történelmi jelentőségű ifjúsági találkozóra. A Jelen Házban zajlott eseményre negyven fiatal érkezett három régió ifjúsági szervezet képviseletében a Bánságból, Délvidékről és a Délalföldről. A találkozón a szórványban élő magyarság helyzetéről beszélgettek a fiatalok, s egy nyílt rendszerű koordinációs együttműködés született, amelyet a Kistérségi és települési Ifjúsági Hálózat (KITTI HÁLÓ) keretében valósítanak meg. A résztvevők kidolgoztak egy működési alapszabályzatot, s mindhárom régióban háromfős Ifjúsági Koordinációs Tanácsok alakultak. Délvidéket Kurucz József, Lázár Tímea és Kazinczi Zoltán képviseli, Délalföldet Marton Attila, Magdali Csaba és Sándor Enikő, Aradot pedig Derzsi Tünde. Temesvár és Déva képviselőit a napokban nevezik meg. Főtanácsos Bajkó Károly, az EHE elnöke lett. A KITTI HÁLÓ fő célja összefogni a DKMT Eurorégióban működő magyar ifjúsági szervezeteket, közösségeket és a szervezeteken kívüli fiatalokat. Célul tűzte ki az anyanyelv- és hagyományok ápolását, a magyar oktatás megszűnése elleni harcot. /KITTI HÁLÓ-találkozó Aradon. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 26./

2005. április 13.

Április 8-án Aradon az RMDSZ-székházban az Aradi Magyar Ifjúsági Szervezet /AMISZ/ gyűlést tartott, amelyen kb. 15 fiatal vett részt. Megállapították, hogy szükség lenne egy helyre, ahová a fiatalok összegyűlhetnének. /Vincze Róbert: AMISZ-gyűlés. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 13./

2005. április 20.

Április 15-én Aradon rendezte meg a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT), az Aradi Magyar Ifjúsági Tanács és az Aradi Magyar Ifjúsági Szervezet a III. Partiumi Konferenciát, melynek témája az ifjúsági és a megyei, illetve a helyi tanácsok együttműködése volt. Bognár Levente alpolgármester elmondta, hogy a találkozó célja a fiatalok támogatása, illetve bevonása az önkormányzatokba. Horváth Levente alprefektus, Borboly Csaba, a MIÉRT (Magyar Ifjúsági Értekezlet) elnöke, Kereskényi Gábor szatmárnémeti városi tanácsos, illetve Szabó József MIÉRT elnökségi tag, Bihar Megyei Ifjúsági Tanács-tag tartott előadást. /Szepesi Bea: Fiatalok a döntéshozatalban. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 20./

2005. július 28.

Hétvégén Kisiratoson először rendezték meg az Arad Megyei Magyar Fiatalok Találkozóját. A rendszerváltás óta ez az első ilyen próbálkozás. Az ifjúsági találkozón 24 Arad megyei településről érkeztek fiatalok. A megnyitón Almási Vince, Kisiratos polgármestere, Király András parlamenti képviselő, Szabó Mihály, az Aradi Magyar Ifjúsági Tanács (AMIT) elnöke és Derzsi Csaba, az Aradi Magyar Ifjúsági Szervezet (AMISZ) vezetője köszöntötte a vendégeket. Szabó Mihály beszámolt az AMIT és az AMISZ eddigi tevékenységéről. Matekovits Mihály főtanfelügyelő-helyettes az európai uniós országok vizsgáztatási rendszeréről tartott előadást. A résztvevők bekapcsolódtak a falunapok programjaiba. A második találkozó Simonyifalván lesz, ahol sokkal nagyobb méretű találkozót szeretnének szervezni. /(nagyálmos): Októberig megalakulnak a helyi ifjúsági szervezetek. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 28./

2005. december 7.

Lelkes társaság gyűlt össze Kisjenőn, a plébánián, hogy megalakítsák az ifjúsági szervezetet, és ezzel csatlakozzanak az Aradi Magyar Ifjúsági Szervezethez /AMISZ/. A közel 30 fiatal megválasztotta a vezetőséget: elnök Bakos Gábor, alelnök Mosoni Anita lett. Az Ágyai Ifjúsági Szervezet vezetői is jelen voltak az eseményen. A Derzsi Csaba elnök vezette AMISZ küldöttsége ismertette a jövő évi terveket /Vincze Róbert, AMISZ: Tevékeny Körösköz. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 7./

2005. december 21.

December 15-én tartotta az AMISZ (Aradi Magyar Ifjúsági Szervezet) évzáró közgyűlését az RMDSZ székházában. Új tagszervezetek is csatlakoztak: az ágyai, újzimándi és kisjenői ifjúsági szervezetek, valamint a pécskai M-kids. Eldönthetik, hogy 2006 januárjától az AMISZ fiókszervezetévé válnak, vagy különálló szervezetként tovább működnek, az AMISZ-hoz tartozva. Az elnökségi tagok beszámoltak az év eseményeiről, a tagszervezetek is összefoglalták éves tevékenységüket: Ágyán színjátszó kör alakult, az ifjúsági szervezet pedig székházat kapott, az újzimándi szervezet magára vállalta a falunap szervezését, a pécskai M-kids pedig koncerteket szervezett és több-kevesebb sikerrel újraindította a Pécskai Újságot. A szavazás eredményeképpen az elnök Szabó Mihály, alelnökök Vincze Róbert és Derzsi Csaba. /Szepesi Bea: Évzáró és tisztújító közgyűlést tartott az AMISZ. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 21./

2006. március 10.

Hetek óta készíti az Aradi Magyar Ifjúsági Szervezet (AMISZ) saját internetes oldalát. Két-három hét múlva információkat lehet szerezni az aradi magyar fiatalokról, közölte Szabó Mihály AMISZ-elnök. /S. P.: Készül az AMISZ honlapja. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 10./

2006. május 31.

Elkészült az Aradi Magyar Ifjúsági Szervezet (AMISZ) internetes oldala. Az oldalra látogatók sok mindent tudhatnak meg az AMISZ történetéről, a megyebeli (ágyai, pécskai, kisjenői, zimándközi és zimándújfalui) fiókszervezetekről, a tervezett vagy már megrendezett eseményekről a www.amisz.uw.hu címen. /(sinka): Elkészült az AMISZ honlapja. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 31./

2006. október 25.

Három ország, egy történelmi térség magyar fiataljai találkoztak. A Kistérségi és Települési Ifjúsági Hálózat (KITTI Háló), amely a Dél-Alföldet, a Bánságot és a Délvidéket foglalja magába, a magyarországi Jánoshalmán tartotta legutóbbi gyűlését. Romániából négy megye érintett (Arad, Hunyad, Krassó-Szörény és Temes); a találkozó során a részvevőket munkacsoportokra osztották, melyeknek megoldást kellett találniuk az ifjúság főbb problémaira, összefogására, a jellemző passzivitás leküzdésére. Aradot az Aradi Magyar Ifjúsági Szervezet öt tagja képviselte, köztük Szabó Mihály elnök és Albert László gazdasági alelnök. /(Sinka): Eurorégiós hálózat tagja lett az AMISZ. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 25./

2006. november 24.

November 22-án nyolcadik alkalommal rendezte meg Aradon az Aradi Magyar Ifjúsági Szervezet (AMISZ) a Gyökerek műveltségi diákvetélkedőt. Az idei téma a kezdetektől egészen az államalapításig történelmi időszaka volt. A résztvevő négy csapat tagjai valamennyien a Csiky Gergely Iskolacsoport diákjai voltak. /Sinka Pál: VIII. Gyökerek vetélkedő. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 24./

2006. december 13.

Nagy sikernek örvend a több mint egy hónapja beindított AMISZ-táncház. A táncházat este hét órától tartják Aradon, a Csiky Gergely Iskolacsoport bentlakásában, Makra Tamás magyarországi néptánctanár vezetésével. Az Aradi Magyar Ifjúsági Szervezet /AMISZ/ nem képes egyedül fenntartani a táncházat, ezért újra felhívást intéz az aradi magyarsághoz, támogatást kérve. /S. P.: Támogassák a táncoktatást! = Nyugati Jelen (Arad), dec. 13./


lapozás: 1-18




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék